Húsvét hétfőn, hajnali fél négykor érkezett a jelzés, amely szerint Budapest harmadik kerületében kigyulladt egy lakás.
Az óbudai lakástűz a Folyamőr utcában, egy tízemeletes panelház hetedik emeleti lakásában volt. Tizenkét budapesti tűzoltó három járművel vonult a helyszínre, akik hamar megfékezték a lángokat, azonban oltás közben egy holttestet találtak. A lakás hálószobájában az ágy és egy beépített szekrény égett. A tűz keletkezési okát és körülményeit a katasztrófavédelem vizsgálja.
Hirdetés

Idén már 27 halálos lakástűz volt. A lakástüzek mindegyike emberi tevékenységre vezethető vissza, így egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek lennének. Azokban az otthonokban, ahol volt füstérzékelő, nemcsak haláleset, még személyi sérülés, sőt nagyobb tűz sem volt.
- Jótékonysági koncertet rendeznek a hátrányos helyzetű gyerekekért a Kobuciban
- Óbuda – Figyelem: vegyszeres gyomirtás lesz a H5-ös HÉV vonalán
- A III. kerületi önkormányzat reagált Budapest Főispánjának videó bejegyzésére
- A kormány szerint nem jár a fizetés Óbuda polgármesterének
- 10 éves az Esernyős – Fotó- és Képzőművészeti Tárlat

